Lőber Nikolett fejére került a korona a Veszprém-Vehir Szépe 2014 vasárnap esti döntőjében. Első udvarhölgye Vincze Dorisz, második udvarhölgye Egyed Mónika lett. A vehir.hu különdíját Rédei Viktória vihette haza.

A Hangvilla impozáns nagyterme adott otthont a végső megmérettetésnek, ahol a döntős 15 hölgy bikiniben, utcai, valamint estélyi ruhában mutatkozott be. Addig sem maradtak látványos program nélkül a nézők, amíg a lányok öltöztek. A Winner Versenytánc Egyesület, valamint a Free Dance Tánccsoport tagjai is színvonalas produkcióval készültek a Tiba által konferált estére, Vastag Csaba pedig még a közönséget is megmozgatta.

Vastag Csaba és a Veszprém-Vehir 2014 zsűri tagjai

Vastag Csaba és a Veszprém-Vehir 2014 zsűri tagjai

A zsűri tagjai – Fazekas Nándor, az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapadt kapusa, Berzeviczi Rita, a Balaton Plaza igazgatónője, Schvarcz Ágnes, a a veszprémi Triumph márkabolt tulajdonosa, Varga Katalin, a Still szépségszalon vezetője, dr. Mihalovics Péter országgyűlési és önkormányzati képviselő, valamint Bodogán Iván, a Webközpont ügyvezetője – a bemutatkozókat követően félrevonultak, hogy meghozzák a végső döntést.

Rédei Viktória veszi át a különdíjat Varga Kattá-tól a Still szalon vezető stylistjától

Rédei Viktória veszi át a különdíjat Varga Kattá-tól a Still szalon vezető stylistjától

Először a vehir.hu különdíját osztották ki, Rédei Viktória kapta meg a 40 ezer forint értékű ajándékutalványt a Still the Salon felajánlásából. A szépségverseny harmadik helyezettje, Egyed Mónika lett, díja egy romantikus, gyertyafényes vacsora 20 ezer forint értékben az Interword  Webközpont felajánlásában, amely beváltható a 4 csillagos Hotel Historia éttermében, továbbá jutalma egy 10 ezer forint értékű Triumph vásárlási utalvány is. Az első udvarhölgynek Vincze Doriszt választotta a zsűri, nyereménye egy gyönyörű karóra a veszprémi Bástya üzletházban található Abakosz Óraszaküzlet felajánlásában, továbbá egy 10 ezer forint értékű vásárlási utalvány, amely beváltható a veszprémi Intersparban lévő Triumph márkaboltban.

Porga Gyula helyezte fel a koronát

Porga Gyula helyezte fel a koronát

Már csak egy név elhangzására várt mindenki. A zsűri döntése szerint a 2014-es évben a Veszprém-Vehir címet Lőber Nikolett érdemelte ki, fejére Porga Gyula polgármester helyezte fel a koronát. Egy évig viselheti a megtisztelő címet, nyereménye egy 200 ezer forint értékű tengerparti nyaralás az Ibusz utazási irodák Kft. és a vehir.hu veszprémi hírportál jóvoltából, valamint a Tourinform Veszprém közreműködésében népszerűsítheti városunkat a Veszprém Kalauz 2014 című prospektus címoldalán.

Lőber Nikolett

Lőber Nikolett

A megilletődés után nem sokkal a Veszprém-Vehir szépe érdeklődésünkre elmondta, meglepetés volt számára ez a verseny, hiszen a barátja adta be a nevezését. – Nem voltam biztos magamban, hogy megállom a helyem, de rengeteg bátorítást kaptam otthon, ami úgy tűnik a győzelemre is elég volt – mesélte mosolyogva. A 18 éves, Ipariban tanuló ifjú hölgy hozzátette, különleges felkészülést nem igényelt számára a verseny, hiszen rendszeresen sportol és táncol. Elárulta még, ez volt az első ilyen jellegű megmérettetése.

Vastag Csaba énekelteti a közönséget

Vastag Csaba énekelteti a közönséget

(forrás: vehir.hu)